A lebilincselő interjú alanya, Angelo Licciardi részletesen beszámol figyelemre méltó életútjáról, a motorkerékpár-bajnokságokról dédelgetett gyermekkori álmaitól kezdve egészen napjainkig, amikor is feltörekvő színészként tevékenykedik – és egy nemrég felmerült lehetőségről, amely talán élete legnagyobb kihívását jelenti majd. Amellett, hogy története az álmok megvalósításáról szól, a hit mindent megmozgató ereje és az élet váratlanul bekövetkező fordulatai is fontos szerepet játszanak benne.
Angelo már fiatalon is nagyra törő terveket szövögetett, és kifejezetten elszántnak mutatkozott. „Mindig is két dologról álmodoztam. Az egyik vágyam az volt, hogy részt vehessek a motoros világbajnokságon, a másik pedig, hogy egyszer híres színész lehessek.” Már 5 évesen munkához látott. A sport iránti elkötelezettségétől fűtve több mint tíz éven át minden egyes nap edzett. Sprintelt, súlyt emelt, biciklizett és úszott – egyszóval mindent megtett, ami csak módjában állt, hogy egy nap a rajthoz állhasson a világbajnokságon. Úgy fest, hogy a kemény munka kifizetődött, mivel öt alkalommal is meg tudta valósítani ezt a célkitűzést.
2022-ben azonban egy másik álma, a színészet csábította el. „Úgy döntöttem, ott hagyom a motorversenyzést, hogy kizárólag a színészkedésre koncentrálhassak” – meséli. A színészképző más tempót követelt meg, de a kitartását ez sem tudta letörni. Szinte minden nap elsőként érkezett meg és utolsóként hagyta el az épületet, hogy mindent megtegyen a fejlődése érdekében. Színészi törekvései végül meghozták a gyümölcsüket: főszerepet kapott egy belga vígjátéksorozatban, és világszerte számos film meghallgatására jelentkezett, ezzel is hangsúlyozva a céljai iránti elkötelezettségét.
Miközben Angelo keményen dolgozott az álmaiért, megismerkedett az omega-3-tartalmú Pure Arctic Oil termékkel. Az omega-3-kapszulákkal kapcsolatos korábbi tapasztalatai miatt először szkeptikusan viszonyult a dologhoz. Azonban miután kipróbálta az Eqology termékeit, megváltozott a véleménye – most már nem csupán hűséges vásárló, hanem lelkes támogató és Business Partner is egyben. A fordulópont akkor következett be, amikor szembesült vele, hogy a Pure Arctic Oil milyen jó hatással van a hat éve egészségügyi problémákkal küzdő édesapjára. Kétségbeesésében Angelo a Pure Arctic Oilt javasolta neki, a termék lenyűgöző hatása pedig már két hónap alatt megmutatkozott. „Attól a naptól fogva teljesen fellelkesedtem” – állapítja meg. Kifejezetten megérintette, hogy milyen jó érzés mások jóllétéért cselekedni.
Nemrégiben Angelo lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja magát a ringben, bár nincs sok tapasztalata a boksz terén. A motorozáshoz és a színészkedéshez hasonlóan ezt a vadiúj készséget is az alapoktól sajátította el. Szerette volna megragadni a lehetőséget, hogy példát mutasson a fiataloknak. „Bármi lehetséges, és tudom, hogy ha eléggé igyekszem, képes leszek rá!” Most is a következő bokszmeccsére készül, a mindennapjai pedig a kemény edzésről és a végtelen elszántságról szólnak. Eseménydús élete ellenére továbbra is mindent belead abba, amit fontosnak tart, legyen szó sportcéljairól, színészi törekvéseiről vagy az üzletről.
Visszagondolva a karrierjére Angelo a kitartást és a céltudatosságot emeli ki. „Ha azt szeretnéd, hogy az álmod valóra váljon, tegyél meg érte mindent, amit tudsz!” – mondja. Akár a versenypályán, akár a világot jelentő deszkákon, akár a ringben kell helyt állnia, teljesítménye remekül példázza, hogy mire képesek az álmok, a kitartás és az önmagunkba vetett hit.
Iratkozzon fel az egészséggel kapcsolatos hírlevelünkre.
Igen, szeretnék feliratkozni a hírlevélre.